Így váltam Marika nénivé: A Fonalda 12 éve

Anno valamikor október elején futottak ki az első csomagok tőlünk, de persze előtte már fél éve dolgoztunk a Fonalda elindításán. Annak idején még máshogy mentek a dolgok, nem volt elég egy fb oldal 😃

Azon gondolkodtam, hogy jutottam el idáig, és mik történtek velem/velünk az évek alatt. Szó szerint egy nagyobb kartondoboznyi fonallal kezdtem, aztán lett még egy és még egy, majd egy polc is megtelt. Otthonról, a saját lakásomból működtettem a webshopot, de egy idő után a férjem szólt, hogy nem bánná, ha elköltöztetnénk a céget otthonról, mert már a csillárról is fonalak lógnak 😃

Eljött az idő, hogy boltot nyissunk.

Én azt mondtam anno a férjemnek, hogy olyan boltot akarok létrehozni, ami Somogytúrban működött. A nagyszüleim ott éltek, a bolt átellenben volt, az út túloldalán. Mamával sokszor mentünk oda, és egy idő után már egyedül átküldött pl. kenyérért. Általában a nyári szünetben voltam mamáéknál.

A boltot Marika néni és Pista bácsi vezette, a faluban laktak, és mindenkit ismertek, aki a boltba bement. Az unokákat is, akik időnként megjelentek. Mindenkiről tudták, hogy ”ki fia, borja”, mindenkihez volt egy jó szavuk.

A bolt igazi falusi, kis bolt volt. Olajos, barna fa padló, ami minden lépésnél nyikorgott a cipőm alatt Fa pultok, olyan régifajta, kereskedő pult, és üveges rész is volt. Magas, sokat bíró fa polcok. Aki még járt ilyen helyen, biztosan tudja, miről beszélek.

Amikor bementünk, azonnal megcsapott a friss kenyér illata. Akkor még ”rendes” kenyereket lehetett kapni, nem albán vackokat. Mindig selyempapírba csomagolták a kenyeret, akkor még más nem volt, csak az, meg a csíkos szatyor. Zacskós tejet (akkor még az volt) és kenyeret vettünk. Ez a látvány, és az illat aaaannyira beégett az agyamba, hogy ha visszaemlékszek, akkor még az illatokra is emlékszem.

Amikor üzlethelyiséget kerestünk a férjemmel, nem sok opció volt. Amikor a jelenlegi helyiséget megtaláltuk, láttam magamat munka közben, és elképzeltem a boltot teli áruval. Tudtam, hogy ezt nekem szánta a sors. Az agyamban ott volt a kép a somogytúri boltról. Elkezdtem régi üzletberendezéseket, régi kereskedelmi eszközöket keresni, amik a régi kisboltokban voltak. Párat találtam, de aranyáron. Rájöttem, hogy ezt egyelőre el kell engednem. Az üzletnyitás olyan nagy költségekkel járt, hogy ezt nem engedhettem meg magamnak. Fájó szívvel, de elnapoltam ezt a tervet azzal, hogy majd, ha beindul ...

Közben bedarált a munka, időnként tudtam venni valami ”kisboltost”, egy régi mérleget, pár tartókát, de hiányzott hozzá a régi hangulat. Elteltek az évek, és kialakult egy nagyon jó közösség a boltban.

Törzsvevőim lettek, és többükkel nagyon jó kapcsolat alakult ki. Mari barátném 70+-os, főleg az őszi-téli időszakban alkot, hihetetlen nőszemély. Olyan életigenlés van benne, hogy sok 40-es megirigyelhetné. Jön, fonalakat simogat, néha vásárol, és közben mesél. Sztk, kutya, szomszéd, lakótelep, stb. Mióta hozzám jár, őszinte barátság alakult ki köztünk, élmény, ha ő bejön.

Marica….. Imádom. Vele mindig röhögésbe fullad a beszélgetés. Akármilyen nyomorult élethelyzetben vagyunk, akárhogy csap össze a fejünk felett a hullám (az elmúlt időszakban többször is volt ilyen), a végén sírva nevetünk a nyomorunkon.

Ica mama, és Juli (anyós és menye), mindig párban jönnek. Ica néni nagyon veszélyes 😊Mindig mindent tud, mindenkit ismer, mindig sztoriban van, mindig történik körülötte valami, szeme a pályán 😊Szerintem ő is 70+-os (beszéltünk már róla, de elfelejtettem). Én is ilyen akarok lenn majd annyi idősen. Fantasztikus humora van mamának, nagyon jó ember. Juli az örök vidám, mosolygós, hihetetlen kanyarokat vett az élete, amiből mindig ő került ki győztesen. Fiatal kora ellenére bőven van miért felnézni rá.

Ügyvédnő, akivel többszöri beszélgetés után jöttünk rá, hogy ugyanabból a városból származunk, közös ismerőseink vannak. Csodás orgánuma van a hölgynek, imádom hallgatni, ahogy mesél. Hihetetlen intelligens.

Anita, aki saját elmondása szerint a szekrénynek horgol. Magáért az élvezetért horgol, mindig új projektben van, és elteszi a kész darabokat. Ha a szeretteinek valami neves napja van, csak előkap valami nekik valót a készletből. És még sorolhatnám a vevőket napestig. A webshop-nak is megvan a törzsközönsége, akik már nem csak rendelnek, hanem mesélnek is e-maileken keresztül.

A férjem és a lányom már csak nevetnek, amikor a legkülönbözőbb helyeken számukra random emberekkel beszélgetek, mindig összekacsintanak, hogy tuti, hogy ő is Fonaldás vevő 😃

Ma, ahogy a fejemben pörgettem az elmúlt 12 évet, rájöttem, hogy én lettem Marika néni. Ha bejön egy vevő a boltba, aki már volt ott legalább egyszer, tudom, hogy köt vagy horgol, mit szokott készíteni, mit szeret. Beszélgetünk gyerekekről, unokákról, élethelyzetekről, persze kicsit fonalakról is. Van, akinek a gyerkőce a szemem előtt nő fel. De már nem csak vásárolnak.

A bolt fehér Ikeás bútorokkal van berendezve, nincs régi pult, és olajos padló sincs, nem is nyikorog, azt a fajta selyempapírt szerintem már nem is kapni. De rájöttem, hogy a vevőknek szükségük van Marika nénikre, és Pista bácsikra. A vevők igénylik a ”rendes”, régi módi kiszolgálást, a jó szót, az odafigyelést. És én menthetetlenül elmarikanénisedtem. De tudjátok mit, nem bánom.

Jó volt ez a 12 év, és most már biztosan tudom, hogy fogok még szerezni régi boltos dolgokat, már csak a lelkem miatt is.

Nem tudom, hogy Marika néni és Pista bácsi élnek-e még. De talán egyszer (lehet, hogy már csak fent) el tudom majd mondani nekik, hogy mennyit tanultam tőlük. Még akkor, amikor nem is tudtam, hogy tanulok ...