| Fonalda, A fonal webáruház

Sálfonal

Beszéljünk egy kicsit a sálfonalról. Az utóbbi napokban többen kérdezték tőlem, hogy mit is lehet készíteni sálfonalból. Volt olyan is, aki kardigánt, pulóvert tervezett belőle. Ezért úgy érzem, ejtenünk kell pár szót a sálfonal felhasználási módjairól.

Nos, a sálfonal tulajdonképpen nem hasonlít a hagyományos értelemben vett kötőfonalhoz. Ezt inkább egy széles, hálós csipkeszalagnak mondanám. Lejjebb láttok is egy képet a fonalról kiterítve. Ezt a fonalat nem hagyományos értelemben véve kell kötni, horgolni. Az egyik oldalon videon nézhetitek meg ennek a fonalnak az egyik lehetséges kötési módját.

Természetesen ezt horgolótűvel is el lehet követni Egy sál elkészítéséhez egy motring fonalra van szükség. Nagyon könnyen, nagyon egyszerűen, nagyon gyorsan (akár egy óra alatt) is elkészíthettek egy divatos sálat. Akár kötési - horgolási előismeretek nélkül is bele lehet vágni a sál elkészítésébe. A gyakorlottak azonban a sálfonalat másra is használhatják, hiszen csak a fantáziánk szabhat határt Én például a kislányomnak kötöttem szoknyát sálfonal felhasználásával. Használhatjuk díszítésként kardigán szélére, köthetünk belőle táskát, mobiltokot (ezekhez alapfonalra van szükség), díszíthetünk vele párnát stb. DE ez a fonal önállóan nem alkalmas pulóver, kardigán, felsőruha készítésre. Nagyobb darabok, illetve ruhadarabok készítéséhez mindenképpen szükségünk van egy alapfonalra, amivel össze tudjuk dolgozni a sálfonalat. Nagyon szép hatást érhetünk el a sálfonalak fodrozásával! A következő posztban képeket mutatok majd Nektek, mire is lehet a sálfonalat felhasználni!

És íme néhány kép, mit is lehet készíteni sálfonalból. (A szoknyás kép minőségéért elnézést, ez még nyáron készült nem túl jó fényviszonyok mellett) Kétféle sálfonalat is találtok a Fonalda kínálatában, amelyből ehhez hasonló darabokat készíthettek! Ti mit készítetek sálfonalból a sálon kívül? Írjátok meg, adjunk tanácsokat a bizonytalanabb kötős - horgolós társainknak!

Szoknya sálfonalból

Mégegy szoknya sálfonalból

Piros-fehér szoknya