A kézimunkázás során szigorúan véve csak fonalra és tűre lesz szükségünk a munkához, de sok kiegészítő kellék van már a piacon, ami jó szolgálatot tehet nekünk, és ami megkönnyíti a munkát.
Ezeket fogjuk most átnézni, hátha találtok benne hasznos ötletet.
Az első részt itt olvashatod: https://fonalda.com/blog/projekt-kezdes-neked-mindegy-mi-mi-van-a-kezedben-1-resz
Számomra az egyik leghasznosabb eszköz a tűméretező. Sajnos vannak tűk, amiken nincs feltüntetve a méret. Ha az ember rendszeresen kézimunkázik, és többféle méretű tűje is van, könnyen előfordulhat, hogy nem tudja, hogy melyik tű hányas méret. Megoldás lehet, hogy minden egyes használat után jelölőgyűrűt teszünk a tűre, de biztos lesz olyan alkalom, amikor ez elmarad. Egy idő után csak egy kupac tűnk lesz, aminek méretét csak körülbelül tudjuk meghatározni. Ilyenkor jön jól a kötőtű méretező.
https://fonalda.com/kototu-meretezo
A Milward terméke 2-10 mm – ig skálázott, és cm – ben és inch – ben is rajta van a méret. Egy mozdulattal ellenőrizhető a tűnk mérete, így már könnyen tudjuk tűinket kalibrálni.
A másik kedvenc segédeszközöm a szemjelölő. Nagy segítség lehet ez az eszköz ráhajtásos mintáknál, szaporításnál vagy fogyasztásnál, kendő kötésénél, vagy horgolásánál pedig egyszerűen kötelező ennek a használata. Jelentősége abban áll, hogy a munkánk során megjelöljük egy gyűrűvel azokat a szemeket, ahol valami extra műveletet hajtottunk végre (pl. szaporítottunk, fogyasztottunk). Így a következő sorban nem kell számolgatnunk, mert egyértelmű lesz a következő lépés.
https://fonalda.com/milward-kotes-kellek/szemjelolo
A kis karikák műanyagból készülnek, 24 db van egy csomagban, és kínai társaikkal szemben nem pattannak el egy két be-, és kikapcsolás után. Nagyon hasznos lehet olyan mintáknál, ahol normál esetben számolgatnánk, vagy eltérő színű fonaldarabkákkal jelölgetnénk.
A csavart és fonott mintáknál gyakran előfordul, hogy nem bírunk a tűinkkel. A csavarás közben a szemeket le kell emelnünk a tűről, és átrakni egy másik tűre. Sokan ezt egy normál méretű tűvel oldják meg, de ebben az esetben a harmadik tű a munkát akadályozza. Kötés közben beleakad a másik két tűbe, zavarja csuklónkat a mozgásban, emellett a harmadik tűről le is csúszhatnak a szemek. Sokan ezért óckodnak a csavart mintáktól, mert kissé nehézkes a dolog. Horgolásnál ugyan csak egy tűvel dolgozunk, de vannak, akiket így is megzavar a plusz tű. Ezt a problémát küszöböli ki a Prym segédtűje.
https://fonalda.com/prym-kotes-kellek/prym-segedtu-copfmintahoz
Ez a tűcsomag két eltérő méretű tűt (2,5 és 4 mm – es) tartalmaz. A tű teflonbevonatos aluminiumból készült, így egyrészt jól csúsznak rajta a szemek, tehát nem fog akadni rajta a ”félretett szem”, másrészt a tű a közepén hajlított, így nem fognak lecsúszni róla a szemek. Nagy előnye a tűnek a rövidsége, tehát ha erre a segédtűre helyezzük át a szemeket, akkor ez nem fog zavarni bennünket a kötés, ill. horgolás során.
Ha eljutottunk a munkánk végére, és elkészültünk egy darabbal, már csak az összevarrás van hátra. Mivel a kötő-, és horgolófonal viszonylag vastag, olyan tűt kell találnunk, aminek elég nagy a luk a fején ahhoz, hogy átférjen rajta ez a fonal. Másrészt a tű testének is elég vastagnak kell lennie, hiszen különben nem tudjuk majd a darabunkat úgy összevarrni, hogy az megfeleljen a tartós használat követelményeinek. A Prym direkt kötött és horgolt darabok összeállításához készített egy tűcsomagot. A pulóver összevarró tű csomag 3 db tűt tartalmaz, még a legkisebb is elég nagy lukkal rendelkezik, ez vékonyabb fonalakhoz felel meg. A legnagyobb méretű tűvel az igazán vastag fonalakból készült holmikat is össze tudjuk varrni. A tűk hegye nem tűhegyes, tehát megsérteni a kezünket nem tudjuk vele, de olyan kialakítású, hogy a szembe öltést, és az összeillesztést könnyűszerrel el tudjuk végezni.
https://fonalda.com/prym-kotes-kellek/prym-pulover-oszevarro-tu
A kézimunka szeretetét könnyűszerrel átadhatjuk a gyerekeinknek, vagy unokáinknak is, csak megfelelő módon, játékosan kell közelítenünk a témához. Játékkal, látványos, gyorsan és könnyen elkészíthető darabokkal meghozhatjuk a gyerekek kedvét is a kötéshez, vagy horgoláshoz.
A kötés alapok elsajátításához tökéletes eszköz a Milward gyerekek kezéhez tervezett tűje, a gyerek kötőtű. A tű 3,25 mm vastag, tehát középvastag fonalhoz alkalmas, ami könnyűvé teszi a gyerekek számára a munkát. A tű műanyagból készült, kellemes fogású, ezzel biztosan élvezni fogják a gyerekek a tanulást.
https://fonalda.com/milward-kotes-kellek/gyerek-kototu
A másik gyerekkézbe tervezett eszköz a körmöcske. Ez egy fából készül, színes, rézkampókkal ellátott zsinórkészítő eszköz. A szett tartalmaz egy pici tűt is. A fonal kampókra történő megfelelő tekerésével, és hurkolásával zsinórt készíthetünk, ami később felhasználható karkötők, láncok, egyéb ékszerek, vagy akár terítők készítésére is. Mivel a zsinórkészítővel percek alatt látványos eredmény érhető el, a gyerekek nagyon hamar megszeretik ezt a technikát, ami tökéletes alapot ad számukra a horgolás esetleges későbbi elsajátításához.
https://fonalda.com/milward-kotes-kellek/zsinorkeszito-kormocske
Két hasonló funkciójú eszköz van még a tarsolyomban, mégpedig ezek pompon készítésére alkalmas eszközök. A pompon készítő szett 4 db műanyag, kampókkal ellátott karikát tartalmaz.
https://fonalda.com/prym-kotes-kellek/prym-pompon-keszito-szett
A kis karikák segítségével könnyen, és gyorsan készíthető el a pompon 4 különböző méretben. A pomponokat ezután felhasználhatjuk sapkabojtnak, vagy kreatív díszítéshez is.
A Schachenmayr megörvendeztetett bennünket egy szuper eszközzel, a Pick & Pom-mal. Ez is egy pompon készítő szerkezet, de ebben az a fantasztikus, hogy egyszerre kilenc pompont lehet vele készíteni. Pillanatok alatt, bárki számára megtanulható technikával sorozatgyártásban, időhatékony módon lehet készíteni a pomponokat. Nagy előnye még a Pick & Pomnak, hogy a pomponok teljesen egyformák, egyenletes szálsűrűségűek lesznek. A Pick & Pommal készített pomponokat ezután fel lehet használni füzérekhez, koszorúhoz, vagy akár párnahuzat készítéséhez is. A nagyon divatos és kedvelt pompon szőnyeget fél óra alatt el lehet készíteni ezzel az eszközzel!
https://fonalda.com/pompon-keszito-schachenmayr-pick-pom
Ezek a kiegészítők mind nagyon hasznosak lehetnek számunkra, érdemes őket beszerezni, hiszen megkönnyítik a munkánkat. Emellett egyes eszközökkel nagyon látványos dolgok készíthetők nagyon rövid idő alatt, ami amellett, hogy időt és energiát spórol a számunkra, feltölti a lelkünket is energiával!